Ugyanannyit kapott két tojás eldobásáért, mint a pedofil fideszes Kaleta

Ugyanannyit kapott két tojás eldobásáért, mint a pedofil fideszes Kaleta

Minek nagyobb a súlya a törvény mérlegén? 2 tojásnak, vagy 19 ezer gyermekpornográf fotónak?

Több, mint egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy férfi, aki 2018 decemberében, a rabszolgatörvény ellenes tüntetésen a Parlament előtti rendőrsorfal felé hajított 2 darab tojást.

A bíróság ezért hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg. Most pedig el is ítélték.
A férfi ügyvédje szerint a férfi nem a rendőröket akarta eltalálni, hanem a Parlament épületét, és ez politikai véleménynyilvánításnak számít. Erre több szemtanú is van, a tojások pedig senkit sem találtak el. A vádirat mást mondd, ráadásul a bíróság a tojásdobálást nem fogadja el, mint politikai véleménynyilvánítást.

Azzal indokolták a büntetést, hogy akár el is találhatta volna tojással a páncélozott rendőröket. Az nem érdekli őket, hogy tényszerűen nem találta el. Erőszakos indok vagy sem, egy valamire rávilágított az ügy: az Orbán által tönkretett bíróságok nem tudnak különbséget tenni bűncselekmények között.

Kaleta Gábor, a Fidesz elítélt pedofil nagykövete gyermekpornográfiáért ugyanennyit kapott.

Kapott még egy potom 540 ezres pénzbüntetést is, de ezt fél nap Adria árából kifizeti. A Fidesz-bíróság szerint a tojásdobálás és a gyermekek ellen elkövetett erőszak azonos súlyú bűn. A sajátjukat megvédik, bármiféle gusztustalan dolgot is követett el. Aki pedig ellenük van, arra vasököllel sújtanak le.

A vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.

Igazságos volt a bíróság?

Ön szerint megérdemelte ezt a büntetést a tojásdobáló férfi?

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.22

Költségvetési csalás miatt börtönre ítéltek két fideszes agrárvezetőt

118 ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség annak idején a Gőgös Zoltán (MSZP) által kirobbantott földalapú támogatásokkal kapcsolatos csalások és visszaélések miatt, most többeket el is ítélt a bíróság.

  • 2020.09.22

ATV: szegény Orbán Viktor nem tud ott lenni a Szuperkupa-döntőn

A miniszterelnök csütörtökön és pénteken az Európai Tanács rendkívüli csúcsértekezletén vesz részt - közölte a televízióval a miniszterelnök táskahordója, a mindig tettrekész Havasi Bertalan.

  • 2020.09.22

Gábor György az Egyenes beszédben: Gyurcsány Ferenc felkért egy munkára

Korábban a csicskasajtó azt hazudta, hogy Gyurcsány Ferenc Simicska Lajossal találkozott egy étteremben. A volt miniszterelnök Gábor György filozófussal beszélgetett, természetesen nem a volt fideszes oligarchával. Az is kiderült, hogy miért.