Orbánék az út szélén hagytak több, mint 4000 idegenvezetőt

Orbánék az út szélén hagytak több, mint 4000 idegenvezetőt

A vámpírkormány számára az turizmus megmentése csak annyiból áll, hogy közpénzmilliárdokkal tömik ki a luxusszállodás haverok zsebét. A kisember nem számít nekik.

Az összes gazdasági ágazat közül talán az idegenforgalom szenvedte meg legjobban a koronavírus-járvány teremtette válságot. Az ágazat dolgozói közül több ezer idegenvezető is munka nélkül maradt. A kormány róluk sem gondoskodik.

"Kilátástalan a helyzete annak a 4000 idegenvezetőnek, akik még nem mentek el szusifutárnak, pincérnek vagy nyelvtanárnak"

 - így fogalmazott az ATV Híradó kérdésére a Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnöke, Deák Judit.

Amióta én a szakmában vagyok, és ez durván olyan 35 év, soha nem volt ekkor baj - tette hozzá. Helyzetünk soha nem volt ennyire kilátástalan. Sokan közülünk elhagyták a pályát.

Drámai mértékben sújtotta a koronavírus-válság a turizmust és az abból élőket:

  • A járvány miatt a külföldiek teljesen eltűntek Budapestről.
  • A szállásfoglalás 75%-kal csökkent.
  • A magyarok csoportos kiutazásait is lemondták a csődbe jutott utazási irodák.
  • Az idegenvezetők belföldi és külföldi munkái is elmaradtak.

Az idegenvezetők a KATÁ-s kedvezményekből kimaradtak, állami támogatást nem kaptak.

A jövedelem nélkül maradt idegenvezetők Szlovákiában 345 eurós segélyben részesülnek, Portugáliában megkapják a 645 eurós minimálbért, de a szintén rossz gazdasági helyzetben lévő Görögországban is kaptak kétszer 400 eurót. A vidéki idegenvezetők pályázati úton Magyarországon is kaphattak egy egyszeri segélyt, de ők csak a szakma kis részét adják. Nagyjából 500-an vannak, míg a fővárosban 4000-en.

Mentsük meg a turizmust!

Ezzel a címmel hirdettek békés demonstrációt szeptember 11-re, péntekre. Céljuk, hogy nem csak az idegenvezetők, de az idegenforgalomban dolgozó nagyjából 400 ezer ember megélhetéséért tüntessenek.

 

Miközben a turizmusban és sok más területen dolgozók semmit nem kaptak a kormánytól, gazdasági érdekekre hivatkozva kivételeznek Semjén Zsolt és Kovács Zoltán hobbijával. A vadászok jöhetnek-mehetnek a határon.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.18

Szél javaslata letiltaná a politikust jachtoztató oligarchát a tenderekről

A független képviselő kizárná a közbeszerzésekből azokat a vállalkozókat, akik luxusajándékokkal kedveskednek a politikusoknak.

  • 2020.09.18

Közpénzből fizet busás asszonytartást Rogán volt feleségének, Gaál Cilinek

Szponzorációként 70 milliót kapott a Szerencsejáték Zrt.-től a Cecíliához köthető Fitbalance rendezvénye - derült ki a K-Monitor adatigényléséből.

  • 2020.09.18

Újabb kutatási eredmény mondta ki: összefogással verhető a Fidesz '22-ben!

Az ellenzéki szavazók 87 százaléka egyetért: mindenhol csak egy jelöltnek kell elindulnia a Fidesz ellen - derül ki a Szociális Demokráciáért Intézet és a ZRI Závecz Research közösen készített elemzéséből.