Orbán a havi 20 milliós bevételét 1,8 milliárdos osztalékkal egészítette ki

Orbán a havi 20 milliós bevételét 1,8 milliárdos osztalékkal egészítette ki

Magyarországnál már csak az Orbán család és haverok cégei teljesítenek jobban. Az Orbán Győző tulajdonában álló Dolomit Kft. majdnem 2 milliárdos profitot termelt 2019-ben.

A családbarát kormányzásra mindig is nagy hangsúly fektetett a Fidesz, itt az eredménye: Orbán Győző, a miniszterelnök papája havi 20 milliót keres legálisan két cégéből.

A PSU Kft. és Nehéz Kő Kft. után itt van egy újabb nagyágyú, a Dolomit Kft.: 2019-ben 4 milliárd forintos árbevétel mellett 1,8 milliárd forint profitot tudott felmutatni.

Orbán apja mind az 1,8 milliárdot fogta és kivette osztalékként.

A kormányfő édesapját ugyanúgy megtalálják a kormányzati beruházások, mint Mészáros Lőrincet. Uniós pályázatokon is sikerrel szerepelnek, érdekes módon ajánlatiaknak nem akad párja széles e hazában.

Felcsúti Viktor 10 év alatt az egész famíliából vállalkozót csinált: veje, Tiborcz István is akkor szedte meg magát, amikor az ország királylányával, Orbán Ráhellel kapcsolatba került. Mészáros gázszerelőből vált felcsúti polgármesterré, majd az egyik leggazdagabb magyarrá.

Ezen kívül a tiszakécskei üzletember, Szíjj László is Orbán haveri körébe tartozik. Vagyonát szintén a Fidesznek köszönheti, nem véletlenül jachtoztatja a miniszterelnököt és a cimborákat, sőt, még Tiborczot is kisegítette.

Az alattvalók egymással is készségesek. Mészáros golfpályája éppen az Orbán rezidencia szomszédságában található. Bérleti díjat fizet Orbán Győzőnek egy olyan beruházás után, amit ő vásárolt meg – azt már nem tudni, hogy miért. Orbán apuka azonban benyeli a veszteséget, és nem emel a díjon.

Orbán gyerekverő apjából is strómant faragott.

Miközben a milliárdok Orbán Győző nevére folynak be, jól tudjuk, hogy a háttérből fiacskája felügyeli az ellátási rendszert. Ezek a pénzek mind Orbánhoz tartoznak, és csak egy intésébe kerül, hogy máshová kerüljenek.

Gondoljunk csak Simicska-féle Közgépére! A G-nap után a kormány kedvenc építőipari vállalkozása gyorsan feledésbe merült. Az idén már Szíjj László kezében kelt új életre, és megint hasít, akárcsak az Orbán-apa Dolomit Kft.-je.

Orbán még a fatert is csicskának használja, mint ahogy az egész országot annak nézi. A lóvé a strómanok széfjében van, de a kulcs ott lóg a Viktor nyakában. Az apjával is így bánik.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.18

Szél javaslata letiltaná a politikust jachtoztató oligarchát a tenderekről

A független képviselő kizárná a közbeszerzésekből azokat a vállalkozókat, akik luxusajándékokkal kedveskednek a politikusoknak.

  • 2020.09.18

Közpénzből fizet busás asszonytartást Rogán volt feleségének, Gaál Cilinek

Szponzorációként 70 milliót kapott a Szerencsejáték Zrt.-től a Cecíliához köthető Fitbalance rendezvénye - derült ki a K-Monitor adatigényléséből.

  • 2020.09.18

Újabb kutatási eredmény mondta ki: összefogással verhető a Fidesz '22-ben!

Az ellenzéki szavazók 87 százaléka egyetért: mindenhol csak egy jelöltnek kell elindulnia a Fidesz ellen - derül ki a Szociális Demokráciáért Intézet és a ZRI Závecz Research közösen készített elemzéséből.