MSZP: a Pénzügyminisztérium Várba költöztetése helyett a Lánchídra költsön a kormány

MSZP: a Pénzügyminisztérium Várba költöztetése helyett a Lánchídra költsön a kormány

Ne költöztesse a budai Várba a Pénzügyminisztériumot a kormány, az arra szánt 50 milliárd forintból legalább 10 milliárd forintot adjon inkább a Lánchíd felújítására - javasolta Horváth Csaba (MSZP) Zugló szocialista polgármestere.

Horváth Csaba a Pénzügyminisztérium József nádor téri székhelye előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány 50 milliárd forintból költözteti el a minisztériumot, holott a mostani épület is, ahol 1947 óta található a tárca, megfelelő munkakörnyezetet biztosít a dolgozóknak.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a kormány nem akar 10 milliárd forintot adni a Lánchíd felújítására, csak 6+1 milliárd forintot szán arra. Megjegyezte, a felújítás teljes költsége 44 milliárd, amely tartalmazza a híd, az Alagút felújítását és a kiegészítő fejlesztéseket.
Hozzátette: a beruházás áfatartalma - a beérkezett ajánlatok alapján - 9,5 milliárd forint, azaz a főváros 2,5 milliárd forinttal nettó befizetője lesz az állami költségvetésnek a Lánchíd felújítása miatt.

Tüttő Kata, az MSZP főpolgármester-helyettese reagált arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben azt mondta, a Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint a fővárosi önkormányzat március 31-én 180 milliárd forintos állampapír-állománnyal rendelkezett.

A főpolgármester-helyettes szerint ez a mérleg egyik serpenyője, a másikban viszont ott van az előző városvezetés által eldöntött, leszerződött 240 milliárd forintnyi számla, szerződés, amit ki kell fizetni, továbbá 114 milliárd forintnyi hitel és rengeteg adóslevél.
Hozzátette: van a fővárosban hárommillió négyzetméter azonnal felújítandó, rossz állapotú út, a felújítandó Lánchíd, több száz kis híd és felüljáró, valamint több száz kilométernyi vízvezeték-hálózat, amelynek az állapota nem látszik.
Tüttő Kata közölte, az elmúlt kilenc évben jóval kevesebb utat, vízcsövet újítottak fel, mint amennyi szükséges lett volna.

Ha volt az előző vezetésnek 180 milliárd forintja, akkor miért hagyta leromlani az utakat - firtatta.

Fotó: MTI

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.09

Civilek tüntettek plüssmackókkal a pedofil fideszes Kaleta botrányosan enyhe ítélete miatt

A plüssjátékok az ártatlan gyermekkort szimbolizálták.

  • 2020.07.09

Eddig 88 millió eurót költött a kormány az üresen álló trieszti kikötőre

Közpénz nem számít, csak legyen olaszországi kikötője a NER oligarcháinak. Több, mint 35 milliárd forint lehet a végszámla.

  • 2020.07.09

Dobrev: A jövő nagy vesztesét Orbán Viktornak hívják!

Amit Angela Merkel mondott, az jó Európának, jó Magyarországnak és nagyon rossz Orbán Viktornak - írta közösségi oldalán a Demokratikus Koalíció EP-képviselője.