Még a fideszes vezetésű TÖOSZ is ellenzi Semjén Zsolt törvényjavaslatát

Még a fideszes vezetésű TÖOSZ is ellenzi Semjén Zsolt törvényjavaslatát

Közleményben reagált a TÖOSZ Semjén Zsolt legújabb törvényjavaslatára, amely elvonná az óriásberuházásokat az önkormányzatoktól, és azokat a megyei közgyűléseknek adná - írja a 24.hu

A törvényjavaslat legfőbb célja ugyanis az, hogy Göd mintájára egy sor település adóbevételeit elveheti a kormány.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének, a TÖOSZ-nak rengeteg kisebb-nagyobb település a tagja, míg a vezetője egy fidesz-báb, Schmidt Jenő, Tab polgármestere.

A közleményükben úgy fogalmaztak,

a törvényjavaslat elfogadása esetén az adott településen érvényesülő kettős szabályozás mellett a települési polgármesteri és jegyzői államigazgatási hatásköröknek a megyei közgyűlés elnökéhez, főpolgármesterhez, illetve a megyei jegyzőhöz, fővárosi főjegyzőhöz telepítésével a hazánkban 1990-ben létrejött önkormányzati rendszer jelenlegi struktúrája is megbillen, gyengül az egyes helyi – területi és települési – önkormányzatok közötti mellérendeltségi viszony.

Továbbá néhány igazán fontos kifogást is kiemeltek.

Egyrészt a tulajdonba adás megváltoztatja az érintett település közigazgatási határait, másrészt, úgy vezet be szabályokat, hogy más törvény érintett rendelkezéseit nem módosítja, nem biztosítja ezáltal a hatályos magyar joganyag koherenciáját. Végül pedig a helyi adóbevételek kiesése az adott települési önkormányzat működésének ellehetetlenüléséhez, a közszolgáltatások színvonalának csökkentéséhez, az önkéntes feladatvállalás lehetőségének megszűnéséhez vezethet.

via

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.13

Szeptemberben jöhet a második járványhullám

Merkely Béla szerint a vírusveszély ősz elejére megint megnövekedhet, ezért fontos, hogy az felkészülve érjen minket a koronavírus újabb hulláma.

  • 2020.07.13

Szijjártó védi a pedofil fideszes Kaleta titkait

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke leleplezte Szijjártó Péter külügyminisztert.

  • 2020.07.13

Drágul az élet: tovább nyomorgatja a Fidesz a nyugdíjasokat

A stadionokra és a sporttámogatására repülnek a tízmilliárdok, közben a nyugdíjasok lassan éheznek, mert az élelmiszerek ára jelentősen nőtt, a nyugdíjak értéke viszont semmit!