Kunhalmi: Baloldaliként mélyen hiszek abban, hogy minden ember egyenlő

Kunhalmi: Baloldaliként mélyen hiszek abban, hogy minden ember egyenlő

Az MSZP választmányi elnöke a Pride alkalmából elmondott üzenetében kiállt a melegek egyenlő jogai mellett.

A baloldaliságából vezette le azt Kunhalmi Ágnes, hogy miért áll ki a melegek egyenlő jogai mellett.

Az MSZP választmányi elnökének a Pride alkalmából elmondott üzenete így szól: 

Baloldali vagyok és demokrata.

Baloldaliként mélyen hiszek abban, hogy minden ember egyenlő. Demokrataként pedig meggyőződésem, hogy sem az államnak, sem másnak nincs köze ahhoz, hogy én kit szeretek.

Tulajdonképpen még nagyon szomorú, hogy erről beszélni kell. Hogy ez nem természetes.

A mai Magyarországon nem könnyű sem baloldalinak, se demokratának lenni, melegnek meg különösen nem az. Mert jó hír, hogy a budapesti városházán szivárványos zászló lobog. A rossz hír viszont az, hogy le lehet tépni. És rossz hír az is, hogy a Parlament épületén meg egyáltalán nem lobog még ma sem.

Olyan országban szeretnék élni, ahol nem kell elrejteni azt, akit szeretek, ahhoz, hogy a hazám iránti szeretetet  ki tudjam mutatni. Ahol nem kell védelmet nyújtani azoknak, akik nem a többség szokásait követik. Ahol az egyenlő jogok a hálószobában kezdődnek, de nem érnek ott véget. Akik a meleg büszkeséget ünneplik, szintén ilyen országot képzelnek el. Sőt, építik azt.

Hősök vagytok mind! Egy jobb, demokratikusabb Magyarország hősei! Legyetek nagyon büszkék magatokra. Mi, baloldali demokraták is nagyon büszkék vagyunk rátok. És tudjátok azt, hogy küzdelmetek minden egyes pillanata közelebb visz ahhoz, hogy egy jobb Magyarország legyen közös hazánk. 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.18

Szél javaslata letiltaná a politikust jachtoztató oligarchát a tenderekről

A független képviselő kizárná a közbeszerzésekből azokat a vállalkozókat, akik luxusajándékokkal kedveskednek a politikusoknak.

  • 2020.09.18

Közpénzből fizet busás asszonytartást Rogán volt feleségének, Gaál Cilinek

Szponzorációként 70 milliót kapott a Szerencsejáték Zrt.-től a Cecíliához köthető Fitbalance rendezvénye - derült ki a K-Monitor adatigényléséből.

  • 2020.09.18

Újabb kutatási eredmény mondta ki: összefogással verhető a Fidesz '22-ben!

Az ellenzéki szavazók 87 százaléka egyetért: mindenhol csak egy jelöltnek kell elindulnia a Fidesz ellen - derül ki a Szociális Demokráciáért Intézet és a ZRI Závecz Research közösen készített elemzéséből.