FreeSZFE: A Parlament falára ragasztották ki követeléseiket az élőlánc résztvevői

FreeSZFE: A Parlament falára ragasztották ki követeléseiket az élőlánc résztvevői

Mivel a Fidesz csak lapított és senki nem mert kimenni, a demonstrálók felszögelték a chartát a falra. Mint Luther Márton a 95 pontot.

Több ezer ember ment el az élőláncos demonstrációra. Olyan sokan voltak, hogy többször is meg kellett hosszabbítani a sort, hogy a másfél méteres távolságot meg tudják tartani a jelenlévők.

Az egész városon át kígyózó, több egyetemet is érintő békés tüntetés szervezői úgy tűnik jobb munkát végeztek a vírus elleni küzdelemmel, mint a Fidesz.
 
Egyetemisták, nyugdíjasok, diákok, szülők és gyerekek. Állampolgárok. Minden korosztály részt vett a demonstráción. Az elnyomás és az igazságtalanságok ellen rengetegen kiálltak. És mégis, erőszak, károkozás és rendbontás nem történt. Míg Orbánék 2006-ban kocsikat zúztak szét, a békés demonstrálók most is kulturáltan, fegyelmezetten viselkedtek.
 

A tüntetés célja természetesen az volt, hogy az egyetem követeléseit eljuttassák az Országházhoz. A feltekert charta kézről kézre járt, sokáig utazott az élőláncon át egészen a Parlament lépcsőéig.

A Kossuth téren többször is körbejárt, azonban egy Fideszes sem bújt elő, hogy átvegye azt. Orbánék nem hajlandóak tárgyalni, pedig az egyetemisták nem kérnek lehetetlent.
 
De az élőlánc megmutatta, hogy a magyarok még tudják, mit jelent a civil összefogás.

Miért nem vették át az egyetemisták követeléseit a kormány tagjai?

Hol voltak a Fideszesek, amikor az egyetemi chartát kellett volna átvenniük?

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.22

Költségvetési csalás miatt börtönre ítéltek két fideszes agrárvezetőt

118 ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség annak idején a Gőgös Zoltán (MSZP) által kirobbantott földalapú támogatásokkal kapcsolatos csalások és visszaélések miatt, most többeket el is ítélt a bíróság.

  • 2020.09.22

ATV: szegény Orbán Viktor nem tud ott lenni a Szuperkupa-döntőn

A miniszterelnök csütörtökön és pénteken az Európai Tanács rendkívüli csúcsértekezletén vesz részt - közölte a televízióval a miniszterelnök táskahordója, a mindig tettrekész Havasi Bertalan.

  • 2020.09.22

Gábor György az Egyenes beszédben: Gyurcsány Ferenc felkért egy munkára

Korábban a csicskasajtó azt hazudta, hogy Gyurcsány Ferenc Simicska Lajossal találkozott egy étteremben. A volt miniszterelnök Gábor György filozófussal beszélgetett, természetesen nem a volt fideszes oligarchával. Az is kiderült, hogy miért.