DK: Ide vezettek a kormány intézkedései

DK: Ide vezettek a kormány intézkedései

Brutálisan megugrott a munkanélküliek száma Magyarországon.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat friss adatai alapján 11 éves mélypontról árulkodnak a munkaerőpiaci adatok. Áprilisban már több, mint 330 ezer nyilvántartott álláskereső volt Magyarországon, ami 50 ezer fővel több a márciusinál - közölte közleményében a Demokratikus Koalíció.

A párt felhívja a figyelmet: a kormány alkalmatlansága és szerencsétlen, megkésett intézkedései vezettek ehhez a katasztrófához.

Ráadásul gyanítható, hogy nem vallották be a valódi számot, és ennél sokkal több ember került utcára, akiket gyakorlatilag a sorsukra hagytak.

A Demokratikus Koalíció hetekkel ezelőtt javaslatokat fogalmazott meg az álláskeresők segítésére vonatkozóan húszpontos válságkezelő csomagjában.  A Fidesz oligarcha-mentőcsomagja ezzel szemben milliárdokkal segíti Mészáros Lőrincet és a fideszes holdudvar többi kedvezményezettjét, a munkanélkülivé vált embereknek és a bajba jutott családoknak pedig pontosan nulla forint segítség járt.

Az emberi élet azonban nem játék, a munkájukat vesztett embereknek azonnali megoldás kell, ez pedig a kormány felelőssége - jelentette ki a DK.

 

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.15

Tízmilliárdokat tolnak Rogánék a kedvenc reklámcégeknek

Igencsak jól jövedelmező üzlet a hazug kormánypropaganda terjesztése.

  • 2020.07.15

A postások bérét is megspórolná Orbán, tüntetnek

Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája előtt tüntetnek a postások szombaton.

  • 2020.07.15

Titkolja a Fidesz, mennyiért vásárolta fel a Kínai Kommunista Párt

Gyónás helyett tovább titkolóznak a Fidesz-csicskák a Budapest-Belgrád vasútvonal kapcsán.