A Momentum Orbán példaképe ellen tüntetett Budapesten

A Momentum Orbán példaképe ellen tüntetett Budapesten

A diktatúra és az elnyomás ellen tüntettek Fehéroroszország budapesti nagykövetsége előtt.

Korábban már több cikben is foglalkoztunk azzal, mi minden történt a vasárnapi fehérorosz választásokon és azt követően. Rengeteg városban utcára vonultak azok, akik az elcsalt eredményt nem hajlandóak elfogadni.

Azóta ezreket előállítottak, a rendőri és katonai brutalitás miatt többen megsérültek. 

Éppen ezért kedden este a nagykövetség előtt gyűltek össze azok, akik szolidaritásukat fejezték ki a szabadságukért harcoló és a diktatúra ellen küzdő belarusz tüntetők mellett. A demonstráción felszólalt Kerpel-Fronius Gábor, momentumos főpolgármester-helyettes, Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja, valamint Anni Mazurkevic Magyarországon élő belarusz ellenzéki aktivista is.

Orbán példaképének undorító diktatúrája ellen szólaltak fel!

Kerpel-Fronius beszédében kifejezte: ő most egy olyan város egyik vezetője, amely sok szempontból egy szabad sziget az egyre autoriterebbé váló Fidesz-rendszerben. Ezek után kifejtette: 

Azoknak a férfiaknak és nőknek, fiataloknak és időseknek az elemi erővel kitörő szabadságvágya, félelmet nem ismerő elszántsága, küzdelme, akik most Minszk, és más városok utcáin állnak Belaruszban, rá kell ébresszen bennünket arra is, miért fontos az ellenállás. Miért fontos, hogy mindannyian ellenálljunk, amikor az elnyomás lopakodó, még formátlan, még ki nem fejlett alakját látjuk közeledni. Minszk lángoló utcái bizonyítják, hogy nincs az a hazugság, amely a végletekig elkendőzheti a valóságot, és főleg az igazságot. Hogy nincs az a diktátor, aki  mindig, mindenre tudja a választ, és nincs az a hatalom, amelyet a saját érdekünkben ne kellene korlátozni!
"Belaruszok, veletek vagyunk! Budapest veletek van! Éljen Belarusz!" 

Anni Mazurkevic beszédében arra hívta fel az őt hallgatók és az Európai Unió politikusainak figyelmét: álljanak ki a tüntetők mellett, támogassák Belaruszt és a választáson elinduló bátor, ellenzéki női politikusokat.

Legyen vége a tüntetők elleni erőszaknak! 

Tóth Endre pedig a Lukasenka-Orbán párhuzamra hívta fel a figyelmet: 

Lukasenka retteg attól, hogy valódi versenyben kelljen megmérkőznie. Retteg szembesülni azzal, hogy a saját népe valójában mit gondol róla. Retteg attól, hogy egy demokratikus, tiszta választáson akár el is veszíthetné a hatalmát!

Mi magyarok is ismerünk egy ilyen rettegő politikust. Van egy illiberális diktátorokkal barátkozó, köpcös ember, aki, amint hatalomra került a saját pártjára szabta a választási törvényt, aki a vele szemben kritikus médiumokat bezáratja, a közmédiából pedig agymosodát csinált, aki saját hűséges lakájaival tölti fel a független intézményeket,  egyetemeket, kulturális intézményeket, hogy ne korlátozza semmi a hatalmát. De ezek a gőgös, hatalommániás mini-diktátorok sem kerülhetik el, hogy a népük egyszer ítéletet mondjon felettük.

A tüntetés befejezéseként a megjelentek mécseseket gyújtottak azoknak a szabadságukért küzdő bátor belarusz tüntetőknek emlékére, akik az elmúlt napok demonstrációi alatt az életüket vesztették.

(Kiemelt kép: Cseh Katalin Facebook-oldala.)

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.22

Költségvetési csalás miatt börtönre ítéltek két fideszes agrárvezetőt

118 ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség annak idején a Gőgös Zoltán (MSZP) által kirobbantott földalapú támogatásokkal kapcsolatos csalások és visszaélések miatt, most többeket el is ítélt a bíróság.

  • 2020.09.22

ATV: szegény Orbán Viktor nem tud ott lenni a Szuperkupa-döntőn

A miniszterelnök csütörtökön és pénteken az Európai Tanács rendkívüli csúcsértekezletén vesz részt - közölte a televízióval a miniszterelnök táskahordója, a mindig tettrekész Havasi Bertalan.

  • 2020.09.22

Gábor György az Egyenes beszédben: Gyurcsány Ferenc felkért egy munkára

Korábban a csicskasajtó azt hazudta, hogy Gyurcsány Ferenc Simicska Lajossal találkozott egy étteremben. A volt miniszterelnök Gábor György filozófussal beszélgetett, természetesen nem a volt fideszes oligarchával. Az is kiderült, hogy miért.