Vádat emeltek a férfi ellen, aki robbantással fenyegetőzött egy XIII. kerületi bevásárlóközpontban

Vádat emeltek a férfi ellen, aki robbantással fenyegetőzött egy XIII. kerületi bevásárlóközpontban

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a járványhelyzetre hivatkozva robbantással fenyegetőzött tavasszal egy XIII. kerületi áruházban.

Az 54 éves férfi április 23-án azzal hívta fel a 112-es segélyhívót, hogy szerinte túl sokan tartózkodnak egy XIII. kerület áruházban. Délután ismét telefonált, akkor azt mondta: még mindig sokan vannak, és ha a rendőrség két napon belül nem intézkedik, akkor egy Molotov-koktéllal ő fogja megszüntetni a kifogásolt helyzetet- tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

A férfi nem sokkal később a boltnál is megjelent és alkoholos filccel becsmérlő mondatokat írt a falára.

A rendőrök még aznap elfogták a férfit, aki ellen most a főügyészség terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette és rongálás vétsége miatt emelt vádat.

Az ügyészség indítványozta, hogy a letartóztatásban levő férfit a bíróság ítélje börtönbüntetésre, és rendelje el két korábbi felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtását.

Akkor is bűncselekmény valósul meg, ha valaki csak színleli, hogy terrorcselekményt akar elkövetni - hívta fel a figyelmet a főügyész. Ez a bűncselekmény kiemelkedő példa arra, hogy a kimondott szónak mekkora súlya lehet - fogalmazott a közleményben.

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.18

A Fidesz-kormány kamuzik a Hajógyári-szigetre tervezett gát ügyében

Brutálisat csúsztatott a kormány a Magyar közlönyben megjelent határozatban.

  • 2020.09.17

Járványügyi intézkedések a XIII. kerületben

A koronavírus-járvány második hulláma miatt, az országos és budapesti korlátozások mellett a XIII. kerületi önkormányzat is hozott néhány járványügyi intézkedést. 

  • 2020.09.16

A jövőben nem kerül majd víz alá a Béke tér és környéke

Sajnos a XIII. kerületi Béke tér és környéke sokszor kerül akkor víz alá, mai még a közlekedést is megnehezíti. Az önkormányzat ettől akarja megóvni a lakókat.